2015/09/12

A megtisztulás éneke

Hunyd le a szemed. Rejtőzz tested
sötétkamrájába, hívd elő kudarcaid:
halott fotonokat, szerelmeket.
Mint menekülő katonákba a dinamit,

úgy kapaszkodnak majd beléd,
fércekké szaggatják arcod és kezeid.
Ne félj e félig-haláltól: ekképp
lesz arcod és lesz kezed megint.

Vedd marokba, mint talált kavicsot,
cipeld fotóidat, vagy dobd le egy székre.
Mossa el a tenger szégyellt katedrálisod.
Záródjon combjaid hullámverése.

megjelent: Parnasszus, 2015. nyár

2015/07/13

Felnőttek hazugsága

Hívtalak, hogy gyere. A fa repedéseit ígértem,
hogy követjük őket egészen a levelekig.
Hogy nem jártam ott fenn én sem,
de a törzset megtaláltam. Hangyák cipelik
rajta a morzsákat, mert kenyerem is van.
A törzsnél ülök, a hátam megvetettem,
a te erőd roppan két hete az izmaimban,
a te levegőd fúj a légcsövemben
megint.

              És jó most veled itt,
de látod, fa nincs, csak hazudtam a tájat.
Szemhéjad mögött fehér vászon feszít:
autón futunk ketten. Keresünk más fákat.

2015/05/08

A szervcsempész

Mint egy gyermekparalízis, olyan volt az arca.
A poggyászát már leadta a pultnál, egy kisebb bőrönd volt csak, három felsővel, két nadrággal, pár harisnya és bugyi, néhány tampon és fogkefe, csak a legszükségesebb dolgok, melyek néhány napra biztosítják számára a tisztaságot. Továbbhaladt, marta a lelkiismeret a detektoros kapuknál, úgy érezte, a tüdeje fémmel van tele, szinte hallotta az ezüstös hangot, ha felköhögött, s közben iszonyodva tekintett a biztonságiak húsos tenyerére, és hogy mi lesz, ha sípol a kapu, gondolta.
A tapogató kezekre nézett.
Csak a hülye aggódik, ha élő emberi szerveket csempész egy másik országba. A sajátjait. Még útlevele is van.